Berkovits György: Százéves táncosnő

Szereplők:

LÍVIA (100 éves)
MÁRTA, a lánya (80 éves)
FLÓRIÁN, az unokája (60 éves)
BÁLINT, a dédunokája (35 éves)
KARCSI, az ükunokája (10 éves)

„(…)

LÍVIA  Rámutatok, pardon, két képre. Rámutat Blanka és Zsófi arcképére, amelyek  kivilágosodnak. Arra volnék kíváncsi, hol van ez a Blanka, a te, Flóriánhoz fordul feleséged, unokám, és hol van ez a Zsófi, a te, Bálinthoz fordul, feleséged, dédunokám, igazán megtisztelhetett volna mindkettő, mint afféle unokameny és dédunokameny, hogy ellátogat a centenáriumomra, biztosan sok a dolguk, le is kopogom, lekopogja mind szorgos, ugye.

FLÓRIÁN  Drága Üki, a feleségem, Blanka, nem bírja bevenni, hogy élve temetted el a férjedet, az én nagyapámat.

BÁLINT Kedves Üki, a feleségem, Zsófi, zavarban van veled, mert igen meg van riadva attól, hogy hogyan temethetted el élve a dédnagyapámat, a férjedet.

 LÍVIA Akkor, kérem szépen, nekik legyen mondva, Blankának meg Zsófinak, hát nem meséltem el számtalanszor, hogyan történt.

FLÓRIÁN  Roppant homályos ez a történet az én Blankámnak, nem tudja felfogni.

BÁLINT Nagyon érthetetlen ez a történet Zsófinak, próbálja értelmezni, de nem megy neki.

KARCSI Feláll a számítógéptől. Elárulom, az anyu, Zsófi és a nagymamám, Blanka nem bírja bevenni az Ükit, sehogy sem bírja, amint megpillantják, arcidegzsábát kapnak, mindketten arcidegzsábát.

LÍVIA Egyem meg a pofádat, Karcsi, hogy te milyen tájékozott vagy, majd mondd meg anyukádnak, Zsófinak, meg a nagymamádnak, Blankának, a kivilágított képekre mutat hogy akadt egy korszak, mikor bizonyos emberek élve eltemetése volt a divat meg a nagy has, no és egyúttal akkoriban a foxtrott is.

Táncolja a foxtrottot. A többiek is táncolják.

MÁRTA Arcidegzsába.  Nevet.  Túlságosan érzékeny a nagymamád meg az anyukád, Karcsi.

FLÓRIÁN   Blankának roppant homályos a ti múltatok, Üki.

BÁLINT Zsófinak hasonlóképpen homályos, Üki.

LÍVIA Hát akkor Karcsihoz fordulok, Karcsihoz beszél Karcsi, meséld el anyukádnak, és a kivilágított Zsófi képre mutat  és meséld el nagymamádnak, a kivilágított Blanka képre mutat, hogy néhány évtizeddel ezelőtt, ha zsidó voltál, akkor minden  megtörténhetett veled, a rosseb bele. Hogy mi minden, az számomra is érthetetlen, felfoghatatlan és homályos, ezt is mondd meg anyukádnak, Karcsi, meg a nagymamádnak.  És akkoriban az argentin tangó is  divatos volt.

Táncolja az argentin tangót, a többiek követik.     

MÁRTA  A rossz nyavalya egye meg Blankát és Zsófit,  elhallgat pardon a kifejezésért, úgy látszik, keveset tudnak,  hiába végeztek egyetemet, hát azt sem tudják, hogy elhallgat  ha zsidó családba keveredtek, a szerencsétlenek, annak messzeható következményei vannak. Nevet.

BÁLINT Próbáltam felvilágosítani Zsófit, de túl tudományosra sikeredett.

FLÓRIÁN Én is próbáltam Blankának magunkat megmagyarázni, de igen művésziesen hangzott.  

MÁRTA Ha ennyire holdbéliek és idegenek vagyunk Blankának meg Zsófinak, hát akkor vessenek magukra a drágalátosak. 

FLÓRIÁN Mit mondjak Blankának rólunk, zsidókról, Blanka kivilágosodott képéhez lép mondjam azt, hogy nem igaz, amit sokan állítanak, miszerint szörnyek vagyunk, hát mondom én Blankának, ismételgetem neki, nézd, Blanka, egyáltalán nem igaz, hogy szörnyek volnánk, mert például egy szörny kétfejű, ilyen képet én ugyan már festettem, de nem magunkat ábrázoltam, nekünk nincs két fejünk.

BÁLINT Nehéz megmagyarázni Zsófinak, hogy mi nem vagyunk szörnyek, Zsófi kivilágosodott képéhez lép és ezzel, hogy szörnyek volnánk, a tudomány nem is tud mit kezdeni, mert nem vagyunk úgy általában indíték nélküli bűnelkövetők, illetve nem születtünk például eleve rendellenesnek, mondjuk ördögfejűnek.

LÍVIA Mit mondjak, a feleségeitek egyszerűen hülyék. Persze a hülyeséget például a diszkótánc is leheli feláll, mutatja. A diszkótánc korszakos korszaka tombol mostanság, a korszaknak legyen mondva.

Felugranak, táncolják a diszkótáncot. KARCSI számítógépezik. Majd visszaülnek a fotelokba.

 

(…)

 

A színpad besötétedik, csak MÁRTÁT és PONGRÁC KÉPÉT világítja meg fény. MÁRTA merően nézi férje  arcképét.

MÁRTA Sose felejtem el, hogy szegény férjem, Pongrác tudta, mi az élet, egyem meg a pofáját, jól menő üzletet gründolt, tisztában voltam azzal, hogy mellette biztonságban leszek, hát gondoltam, jó házasságot csinálok, és így is lett. Pongrác, mint férj, elhalmozott mindennel, tényleg, és mint egy babával, bánt velem, úgy éljek, szerelmes voltam belé.  Elhallgat. Csönd. Amikor a hasam növekedni kezdett, borzasztóan megijedtem, felkészületlen voltam erre, dermedten vártam a szülést, de Pongrác képes volt megvigasztalni, és magamhoz téríteni. Amikor Flórián megszületett, kivilágosodik pólyás képe, még szerelmesebb lettem Pongrácba.  Aztán elhurcolták, ugye, ahogy a zsidókat akkortájt, majd bennünket is elhurcoltak, öt évig semmi hír nem jött tőle és róla, rólunk se hozzá, nem tudtunk egymásról semmit, élünk-e még vagy már meggyilkoltak. Flórián azt hitte, neki nincs is apja. Mikor végre hazakerültünk és aztán hazakerült Pongrác is, persze alig lehetett ráismerni, újból megnyitotta az üzletünket, és mikor el akarták venni tőle, egyszerűen felgyújtotta. Ámde, hogy-hogy nem, engem fogtak perbe, engem zártak börtönbe, nem őt, valószínűleg tudták, hogy az nagyobb csapás számára, mintha őt csukják le. És bejött a mambó, de betiltották. 

Táncolja a mambót.

És most figyeljetek, figyeljetek, figyeljetek. Szörnyetegnek neveztek engem, mint úgymond gyújtogatót, ami, ismétlem, nem volt igaz, csak úgy, szörnyetegnek, és meghatározták, hogy a szörnyeteg indíték nélküli bűnelkövető, és még azt is hozzátették, hogy a szörnyeteg még a zsidónál is rosszabb, aztán gyorsan helyesbítettek, mondván, a zsidó meg a szörnyeteg egykutya. Nem bírtam a börtönt, a kínzásokat, és sikerült  bebeszélniük nekem, hogy Pongrác rám vallott, nevezetesen, hogy én gyújtottam fel az üzletet, tehát miatta kerültem börtönbe, sőt, helyette, eleinte nem akartam elhinni, aztán fokozatosan elhittem, annyira, hogy rá tudtak venni, írjak egy levelet Pongrácnak, amelyben jelzem, hogy, mivel aljas módon rám vallott, el akarok válni tőle, nem is akarom többet látni, hisz miatta sínylődöm börtönben. Ha megírom, ígérték, kiengednek. Azt is  mondták, legyen benne a levélben, hogy Pongrác egy szörnyeteg. És én, mint egy hülye barom állat, megírtam a levelet, megírtam, hogy ő egy szörnyeteg, felsőbb parancsra megírtam, és el akarok válni tőle. Sír. És mikor kiengedtek, be kellett adnom a válópert, mert ha nem, megfenyegettek, hogy visszavisznek, hát beadtam, és  elválasztott bennünket a bíróság, mindezek után Pongrác eltűnt, nem láttam azóta, semmi hír nincs róla.    

Táncolja a mambót, miközben a színpad kivilágosodik.

LÍVIA Hadd kérdezzem meg, Flórián, kedves unokám, hogy a feleséged, az a Blanka, az unokamenyem kivilágosodik a képe  aki távollétével tüntet, és hadd kérdezzem meg tőled,  kedves dédunokám, Bálint, hogy  feleséged, Zsófi, kivilágosodik a képe a dédunoka-menyem, ha nem vagyok indiszkrét, akik, mindketten arcidegzsábát kapnak a közelemben, amiért élve temettem el a férjemet, hogy talán a Mártától is arcidegzsábát kapnak, amiért az felsőbb parancsra vált el a férjétől?

FLÓRIÁN Blanka nemcsak téged nem tud hová tenni, Üki, hanem  anyósát, anyámat, Mártát sem, aki parancsra vált el a férjétől, felsőbb parancsra taszította el magától apámat, nem tudja felfogni, és, a változatosság kedvéért, csalánkiütést kap Márta közelében, amely roppant viszket.

BÁLINT Zsófi hasonlóképpen csalánkiütést kap nagymamám, Márta közelében, hasonló okokból, mint Blanka, mert nem tudja elképzelni, hogyan tehette meg Márta, hogy felsőbb utasításra és fenyegetésre elváljon attól, akit imád. 

MÁRTA Nevetek, nevet pedig sírhatnékom van. Azért nem ártana, drágalátos fiam, ha tisztában volnátok annak a korszaknak a börtönével, legalább is elméletben, a kóterral, én már csak így hívom. Mambót  jár.

FLÓRIÁN Hogy írhattad meg, kedves anyám, akkor is azt a levelet?!  

MÁRTA Ne nyúzz, Flórián, a rossz nyavalya egyen meg, hagyj élni még egy kicsit. Sír.

Mereven, mozdulatlanul állnak, LÍVIA, MÁRTA, FLÓRIÁN, BÁLINT. KARCSI Számítógépezik.

Aztán besötétedik a színpad, a fény csak LÍVIÁT és MÁRTÁT világítja meg.

LÍVIA Kiabál. Micsoda egy köpedelem vagy te, leányom, Márta, hogyan írhattad meg azt a levelet férjednek, Pongrácnak.

MÁRTA Kiabál. Inkább egy követ választottam volna helyetted anyának, mint téged, Lívia, hát számtalanszor elmagyaráztam, hogyan történt. Sír.

LÍVIA A pondrós kutya egyen meg.

MÁRTA Egész életemben csak a véremet szívtad.

LÍVIA Senkiházi, döglenél már meg.

MÁRTA Megöllek, te rohadék, látni sem bírlak.

LÍVIA Világéletemben imádtalak. Na jól van. Nem is tudom, mit táncoltunk akkoriban, talán a spanyol tangót.

Táncolják a spanyol tangót. Aztán megállnak, szemben egymással.

 (…)”